HTML

Házi feladatok

Friss topikok

Archívum

Feldobom, magyar, leesik, jégkorong, mi az?

2014.03.10. 13:07 magyarszurker

Tény No1. Továbbra sem örvend akkora népszerűségnek a magyar hoki, mint amekkorát megérdemelne. Tény No2. Még mindig sokkal többen követik figyelemmel ezt a sportágat, ahányan gondolják. Akárhogy is, nem véletlenül került be az öt látványsportág közé a 2010-es, immáron a végéhez közeledő kormányciklusban, lobbi ide vagy oda.

1366238680-hungary-beats-kazakhstan-in-ice-hockey-world-championship-match_1969117.jpg

 

Ha megnézzük a legutóbbi utánpótlás-világbajnokságokat, magyar szemszögből nézve igencsak örvendetes kép tárul elénk: mind a húsz éven aluliak, mind a tizennyolc éven aluliak, mind pedig a női U18-as korosztály feljutott a következő divízióba (jégkorongban nincsenek selejtezők, minden szintnek megvan a maga bajnoksága). Ez egyben új kihívásokat is jelent, valamint azt, hogy a nagyrészt Kanadából érkező edzőgarmadának kizárólag köszönettel tartozunk. Ráadásul sportdiplomáciában is sokakat levertünk, hiszen decemberben U20-as, áprilisban U18-as, márciusban pedig női U18-as vb-t rendeznek kis hazánkban. Utóbbi ráadásul a sportág mindössze nyolc (!) legerősebb csapatát foglalja magában. Köztük a mieinket. Figyelemreméltó, nemde? 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két fiú korosztály már korábbi években is szerepelt ebben az osztályban, de azért ne vegyük el tőlük a dicséretet: hiába voltak már ezen a szinten korábban, most ismét feljutottak, és jövőre meg is mutathatják, hogy hosszú távon sem adják lejjebb ezeknél a divízióknál. 

Nem lehet többet kikerülni ezt a sportágat. A legsikeresebb jégkorongcsapatunk, a székesfehérvári Alba Volán az osztrák élvonalban szerepel. Ez az osztrák élvonal pedig finoman szólva sem egyezik színvonalában a sógorok futballbajnokságához. Európa egyik legerősebb nemzeti versenysorozatáról beszélünk, ahonnan nemrég az egész világ által figyelt KHL-be került át egy horvát csapat, a Medvescsak Zágráb. Így tekintsünk hát a hokisainkra. Aki még nem látott életében jégkorongmeccset, annak javaslom, hogy látogasson ki ebben a hónapban a lányok vb-jére. A belépés ingyenes.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlődés válogatott hoki utánpótlás U18

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentazotosert.blog.hu/api/trackback/id/tr615852532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása