Sajnos az elmúlt évtizedekben sokkal inkább alkalmas a "foci" szó a "futball" helyett arra, amit Magyarországon a labdarúgást kedvelők láthatnak. Halódunk, haldoklunk, döglődünk, vergődünk. Egyszerűen továbbra is ugyanabban a gödörben vagyunk, ahol tavaly, tavalyelőtt, a 2012-es EB-selejtezők idején, 2010 előtt stb. Nem jutunk ki. Sem a gödörből, sem a EB-re. Kevesek vagyunk. Nincs elég önbizalmunk. Elég csak megnézni a svédek elleni meccseinket. Csak akkor nem ők nyertek, amikor nem akarták. És ne mondja senki, hogy annyival jobbak lennének ők, mert nem.
Amit az új szövetségi kapitány, Pintér Attila irányítása alatt eddig láthattunk (ez mindössze egy mérkőzést jelent, ha nem vesszük számításba a rengeteg kétnapos edzőtáborozást és a törökországi túrát Belekben), az vélhetően jóval kevesebb, mint amit bármelyikünk elvárhatna. Kétlem, hogy bárkiben is tévhitek élnének a mi kis honi focinkról: a világ élvonalában jegyzett, igazán színvonalas bajnokságban rendre pályára lépő játékosaink nincsenek, a nemzeti bajnokságunkat pedig csak a Trollfoci követői merészeli Mennyei Bajnokságnak nevezni. Én személy szerint akármennyire is szeretem ezt a sportágat, képtelen vagyok végignézni egy első osztályú mérkőzést. Nézhetetlen. Taktikai és egyéni hibák sorozata. A kreativitás hiánya. Az edzői bátorság, csibészség nagyítóval sem látható. Így nehéz lesz kijutni az Európa-bajnokságra. Mondják, hogy azért a románoknál csak jobba vagyunk. De azt sokan nem tudják, hogy abban az országban csaknem tíz televízió foglalkozik kizárólag az A ligával, ahonnan rendre bekerül egy-egy élcsapat a Bajnokok Ligája 32-es mezőnyébe, és rendszeres résztvevők az Európa Ligában is (nem úgy, mint mi). Így tényleg nehéz lesz. Bárcsak tudnék remélni, bárcsak lenne miben! De a végkövetkeztetés nem lehet más, mint hogy a magyar foci már rég nem haldoklik.
"What is dead my never rise."
(Game of Thrones)
