Hosszú évek után ismét egy kézilabdacsapat kellős közepén találtam magam. Miután általános iskolában rendre kulcsfigurája voltam a Martonvásár SE serdülőcsapatának, ezúttal a Károli egyetemi alakulatában dobálom a gólokat. Az érzés a régi, a tehetségem is maradt, egy különbség van: a posztom.
Fejér megyében leginkább jobboldali átlövőt játszottam az átlag feletti magasságom és (akkor még) lövőerőm miatt. Most olyan csapatban játszom, ahol legalább hárman magasabbak nálam, amihez nem vagyok hozzászokva. Ami ismerős viszont, az a jobbszélső pozíció, amibe már belekóstoltam a martoni ifiben. Ezt a tapasztalatot kívánom most is kamatoztatni, és egyelőre úgy néz ki, sikerül is: engem beleszámítva négy balkezesünk van, ebből egy kezdő (vagy csak úgy csinál), egy velem közel azonos szinten van, egy pedig a Ferencváros egyesületében játszik, és láthatóan jóval előrébb tart. A reális cél a második számú balszélső poszt megszerzése lehet, amit nagyban megkönnyít, hogy a "riválisaim" - ha használhatom ezt a szót rájuk - nincsenek ott minden edzésen. Én nem elég, hogy megjelenek, de igyekszem mindent beleadni. Mindenki láthatja rajtam, hogy szeretnék tisztességesen megharcolni a játéklehetőségért.
Ez egy pocsékul sikerült kép a tavalyi csapatról, ebbe igyekszem most beilleszkedni. Illetve kit akarok én hülyíteni? Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, remekül megy a játék, bár az edző szerint a kezdő hatos fiksz. Ezzel önmagában nincs is gond, balkezesként így is tömkeleg játékidőt tudhatok magaménak. Ráadásul a futball-játékvezetői karrierem miatt kivételes kondiban vagyok (ez utóbbit a most hétvégi ellenőr is megerősítette), így a lerohanásokkal meccsenként akár öt-hat gólt is számlálhatok.
Hogy ez így lesz-e, azt majd meglátjuk, mindenesetre én már nagyon várom a következő meccset, ami SOTE ellen lesz. De addig is négy edzésnek nézünk elébe. Én biztosan ott leszek mind a négyen. Gyertek és szurkoljatok nekünk!
